Terepjárót csinált a Smart2-ből és IMÁDJUK! :)

smart.jpg

Megszületett a matchbox és a bengáli nagy terepjáró szerelemgyereke! Egy 29 éves ukrán férfi a barbibaba autóból olyan terepszörnyet fabrikált, hogy bárki megirigyelheti! Valahogy a volt Szovjetúnió lakosai mintha be lennének oltva arra, hogy mindent szétszedjenek és utána összerakják, és közben egy hétköznapi báármiből menő VALAMI lesz. Mert például ez a valaha volt Smart nem semmi, de nem is tudjuk most micsoda lett. Mindegy, menő, dagasztja a sarat és a matchbox és a bengáli nagy terepjáró szerelemgyerekének tudjuk elképzelni.

Az Ukrajnában élő férfi imád a terepezni, még versenyekre is be szokott nevezni, ahová feleségét is magával viszi – írja a vezess.hu. Valószínűleg villáskulccsal alhatott el, mert megálmodta, hogy fogja szétszedni, és néhány más alkatrésszel együtt újra összerakni ezt a mutáns dögöt, ami azért mégis melegséggel tölti el egy tisztességes benzinszagú szőrös férfiember lelkét.


  • 41 lóerős dízelmotor
  • Robotic sebességváltó
  • hátsó hajtás
  • az alap egy 2003-as Smart fortwo (1. generáció) volt

Az autó terepszögéről gyakorlatilag felesleges beszélni, a tengelytáv szintén nem téma, pehelykönnyű a felépítmény, cserébe van összkerékhajtás, bütykös abroncsok és megálmodta és terepre vitte. A felfüggesztésen, a futóművön és a kerekeken kívül semmihez nem nyúltak, a váltó és a motor is gyári. Nem csak a terepen hasznos, akár teherautóként is lehet használni, egy kis tűzifa mindig jól jön:)

★★★★ OFFROAD Fesztivál Facebookon ★★★★
YOUTUBEINSTAGRAMWEB