Ez vár rád a harmincadik Babodon!

Eredetileg a somogybabodi KISZ egyesület pályáján, a helyi TSZ tulajdonában levő motocross pályán, 1985 pünkösdjén volt az első Offroad Fesztivál. Egy német utazási iroda magyar utazási irodákat keresett, arra, hogy  hazai helyszínen terepjárós versenyt szeretnének szervezni. A Volán Tourist a Kaposvár Touristnak továbbította a kérést, akik az akkor már működő somogybabodi motocross pályát nevezték ki az esemény helyszínéül. A bátortalanul indult terepjárós rendezvény idén harmincadik alkalommal kerül megrendezésre. 1985 óta egyetlen évben, a rendszerváltást követően, a földosztás során volt egyetlen olyan év, amikor nem volt tulajdonosa a pályának, és akkor maradt el az Offroad Fesztivál (90-es évek elején). 

Eljött hát ez az év is, amit inkább mérföldkőnek tartunk, de beszéljen az idei fesztiválról a főszervező, Papp László egy rádiós interjúban:

 

Forrás: Cserenyés Tünde/RTVSLO

A somogybabodi Nemzetközi Off Road Fesztivál Európa legnagyobb terepjáró-autós találkozója. Nyolc országból több mint 1000 4x4-es jármű ad egymásnak randevút a Balaton mellett a három nap alatt több mint 50 000 érdeklődő látogat el ide. A 100 hektáros területen hét versenyszámban mérik össze tudásukat a versenyzők. A fesztivál hangulatról számtalan kiegészítő program gondoskodik a sörfesztiváltól az erőversenyeken keresztül a koncertekig. A találkozón az off-road szerelmesei mindent megtalálnak, ami szem, szájnak ingere. Hagyományszerűen minden évben, több fronton zajlanak az események: a rendkívül közkedvelt dagonya, a dombok rejtekében megbújó katlan, siratófalak mellett 2011-ben négy új, rendkívül látványos pályarésszel bővült a terep.

Egyfajta őskáosz uralkodik az egész területen, nincsenek közlekedési szabályok, nincsen sebesség limit, mindenki megy, amerre lát: gyalogos, quad, terepjáró, teherautó mind egymás útját keresztezi, még sincs belőle probléma, nincs dudálás, anyázás, baleset Babodon, de egyetlen koccanást sem láttunk/hallottunk, az emberek próbálnak vigyázni egymásra.

★★★★ OFFROAD Fesztivál Facebookon ★★★★
YOUTUBEINSTAGRAMWEB