Babod Offroad - a barátság garantált

cimlapfoto-stadleristvan-stociphoto.jpg

A terepjárósok hazai – és Európában legnagyobb – mekkája nem csak az embertelen gépszörnyekről, a benzingőzről és a sárról szól. Valódi, országos barátságok születnek itt. 

Pár napja egy Babodos Facebook csoportba egy nagyon emberi sztorit írt be egy hölgy. Szinte mesébe illő, de igaz történetet:

Kedves Sz. Sándor!

Egy éve ismertünk meg. Mellénk parkoltál és sok sok bubit fújtál kicsi lányomnak. Azóta, hogy hátunk mögött hagytuk a Babodi táblát, kialakult egy barátság. Napi szinten beszélünk. Ma már elmesèljük egymásnak mi a helyzet 200 km-re egymástól. Babod óta csak videóhívás közben láttuk egymást, de bemutattuk egymásnak a barátokat és családtagokat. Már ismeri az én családom a tiédet és a tiéd az enyémet. Persze közben mind a ketten észre vettük, hogy hülyeségèrt egyikünknek sem kell a szomszédba menni. Igaz-e Cetlis?? :D

Már csak pár nap és egy év után úgy találkozunk, mint barátok, akiket Babod hozott össze!!Köszönöm Babod!!

Ez az apró történet jól megvilágítja, mennyire különleges hely Somogybabod és persze az offroados kultúra. 

Szeretnénk bemutatni Fridát és megismertetni az ő történetét ahhoz, hogy picit jobban értse mindenki, milyen is a terepjárós törzsekhez, Babod fanokhoz tartozni.

img_0648.JPG Babod Offroad - őrült nagy buli a haverokkal

 

Frida, az “OFFROADKILLER MUM”

Van az úgy, hogy a felcseperedő tündéri kislány nem babázni szeretne, hanem motorozni, meg autókkal játszani. Nem, itt nem identitáskeresésről van szó, hanem Frida egyszerűen szereti a gépeket. 

Eleinte mindegy is volt mi, csak menjen előre: négyévesen kapta az első motorját, majd szinte évente másikat, 14 évesen egy ezerkettes Zsigulit és már 16 és fél évesen, szülői engedéllyel meglett a jogosítványa, na meg egy Rover 414i. Az utolsó autó, amit ráerőltettek, mert valójában már akkor a japán autókba volt szerelmes. És pont úgy sorolja, milyen autói voltak, mint egy igazi autób*zi: Honda Type-R, Nissan GTR R35, Mazda MPS3, Mitsubishi Mirage,Honda S2000, stb. 

Innen szinte azonnal az amatőr gyorsulási versenyek irányába indult érdeklődése. Akkori barátjával Tökölön, Kiskunlacházán, a Hungaroringen és más pályákon indultak autóikkal.

offroadkillermum_frida_09.jpg

Frida egyik kedvencével

Szokatlan érdeklődése később olyan helyzetekbe vitte, amit nem túl sok nő mondhat magáénak: 

  • megszerette az edzőtermek izzadságszagát és pár év alatt az IFBB európai amatőr bodybuilding verseny 6. helyéig küzdötte fel magát. 
  • Máig több autója volt, mint másnak egész életében és annyit sufnituningolt, hogy az már egy-egy szakmabelit is megszégyenítene. 
  • Dolgozott már mentőautó sofőrként, volt már fent és lent. Nagyon. 
  • Mondtak már le róla az orvosok egy furcsa bélbetegség miatt, 
  • és bár az orvosok szerint gyereke sem lehetne, boldogan neveli 11 hónapos fiát
  • és offroadozik egy Nissan Patrol 3.0 Turboval! :) 

img_0675.JPGBabod fiúknak, lányoknak, kicsiknek és nagyoknak is jó szórakozás

Nem babacuccok, hanem terepjárók

Az izgalommal teli évek után jött a babás anyukák sorsa. Etetés, szoptatás, fürdetés, altatás és így tovább. Mit tesz ilyenkor egy anyuka? Rákattan a Facebookra és a babás, babacuccos, kézimunkás csoportokban próbál barátokra lelni. Frida is a Facebook felé kanyarodott, de itt is valahogy autós csoportokba keveredett. Akkor már egy Nissan Patrollal járt, így adódott, hogy terepjárós csoportokban kezdjen barátkozni, mielőtt megöli az unalom. 

Bedobta egy autós csoportban, elmenne picit túrázni az autójával, aki szeretne, csatlakozzon hozzá. Össze is jöttek vagy huszan. 

offroadkillermum_frida_03.jpg

Friderika két nagy szerelmével: fiával és a Nissan Patrollal

Az első általam szervezett túrán mindenki a feleségével vagy barátnőjével, családjával jött, és én a túraszervező egyedül voltam. Mégsem éreztem magam rosszul! Megálltunk picit pihenni, fotózni és mindenki megkínált valamivel, vagy csak odajött és megköszönte, hogy ilyen jó programot szerveztem nekik. Rengeteg pozitív energiát adott ez nekem!” 

A túrán szövődött barátságból nőtt ki a közösen alapított Patrolosok Baráti Társasága nevű csoport, és azóta már több találkozót is lebonyolítottak. A “kemény mag” élete összefonódott, szó szerint országot átszelő barátságok alakultak ki. De aki járt már terepen tudja, a hegyek-völgyek között gyorsan egybeforr bármilyen társaság, mert ott csak egymásra számíthatnak, ha segítség kell. 

Milyenek az offroad-os barátok? 

Úgy tűnik, a babázós hónapok kellettek ahhoz, hogy rájöjjön Frida arra, mi fontos neki igazán az életében: a szoros BARÁTSÁGOK.

Így, nagy betűvel. Olyan emberek, akik kiállnak érte, tűzön-vízen át segítik őt, hogy mindig számíthasson valakire, mert az ad nyugalmat. Csak néhány kis történet róluk, Friderika mesélte:

„Van, hogy csak úgy felhívnak, megkérdezik, hogy hogy vagyunk, hogy van a kisfiam. És én is felhívhatom őket az éjjel közepén is, nem küldenek el a fenébe, hanem segítenek. 

Volt, hogy a Facebookon publikáltam egy fotót, mert betört a szélvédőm. Perceken belül rám csörögtek, sms-eztek vagy harmincan az iránt érdeklődve, minden rendben van-e, tényleg betört-e az üveg, tudnak-e segíteni. 

Máskor meg volt, hogy ki akartam hagyni egy terepjárós találkozót, mert nem tudtam kifizetni még a benzint sem az útra oda-vissza. De az egyik offroad-os barátom eljött hozzánk és azt mondta, gyere velem, segítened kell! Megvárta, hogy összepakoljam a gyereket és a cuccaimat. Megálltunk egy benzinkúton és ott közölte: megyünk a találkozóra, én fizetem a benzinedet!

Ilyenek a szoros, országos barátságok az offroadosoknál. És a legfőbb találkozóhelyükön mindig garantált a jókedv! Frida idén is jön Babodra, fiának első szülinapját is ott tartják majd. Együtt, a barátokkal, szeretetben.

offroadkillermum_frida_07.jpg

Friderika Babodon 



35. Babod Offroad - Somogybabod, 2021. június 10-13.

Címlap és Babod fotók: Stadler István - Stöci photo